Bochniai Sóbánya és Gyógyfürdő

A Bochniai Sóbánya Lengyelország legrégebbi sóbányája. Bochnia környékén a só kitermelésének története az időszámításunk előtt 3,5 ezer évre vezethető vissza. A bochniai bánya mint termelővállalat a tevékenységét 1248-be kezdte. A Sóbánya Bochnia és a régió legnagyobb kincse, melynek köszönhetően Bochnia városa a középkori małopolskai vajdaság egyik legfontosabb gazdasági központjává vált . A Bochniai Sóbánya ma a régió egyik legnagyobb turisztikai központja. Az idelátogató vendégek a IV August-folyosó és VI Sienkiewicz-folyosó turistaútvonalakat látogathatják. Az útvonalat multimediális kiállítás bővíti, mely elsősorban a gyerekek örömét szolgálja. A sóbánya gyalog látogatható, egy részét pedig a turisták földalatti vasúttal, valamint 2 szintet összekötő 120 m-es bányacsúszdán tehetik meg. Felejthetetlen élményeket a földalatti csónakázás nyújt.

A sóbánya különlegességei: Történelmi Útvonal – Expedíció az Óhegyekbe. A bochniai bánya legrégebbi, eddig a turisták számára nem elérhető bányatérségekbe vezet, melyekből a XX. század elejétől kősót bányásztak. Itt ismerkedhetnek meg a turisták a középkori bányászok munkájával és vele járó veszélyekkel.

A földalatti folyosókon vezető utazás 70 m mélyen kezdődik a Danielowiec szinten és a IV August szinten 176 m-en a föld alatt tér véget. Az útvonal közel 3 km-en keresztül szűk folyosókon és létrás lejáratokon vezet. Ez egy emelt nehézségfokú útvonal .

A bochniai bánya legnagyobb értéke az egyedi, gyógyhatású mikroklímája. Allergiás betegségek, krónikus orr-, fül- és garatgyulladások, visszatérő légzőszervi betegségek és bőrallergiák gyógyítását segíti elő.

2013. június 23-án a Bochniai Sóbánya a UNESCO Világörökség listájára került fel.

www.kopalnia-bochnia.pl

 

HOTEL SUTORIS
A Hotel Sutoris a legmagasabb színvonalú szolgáltatásokat kínálja a XIII. századi bányaakna közvetlen szomszédságában. 94 férőhely áll az Önök rendelkezésére 1, 2 és 3 ágyas szobákkal, stúdiókkal és apartmanokkal. Minden szoba rendelkezik fürdőszobával, szatelit-tv-vel, telefonnal és internet-hozzáférési lehetőséggel. A szállodában található egy audiovizuális eszközökkel felszerelt konferenciaterem is. A földszinten elhelyezkedő Rehabilitációs és Biológiai Regenerációs Centrum gyöngy- és sósfürdőt kínál hidromasszázzsal, valamint klasszikus masszázst és skót hidromasszázst. Ugyancsak az Önök rendelkezésére áll a szauna, a szolárium és a kondicionálóterem. A szálloda “Grota” elnevezésű éttermének belső díszítése a bochniai bánya történetéhez kapcsolódik, és a régió tradicionális fogásait, valamint a lengyel és az európai konyha ételeit kínálja. Kedves és szakszerű kiszolgálással gondoskodunk az Önök kényelméről és a kellemes légkörről.

www.kopalniasoli.pl

 

“BOREK” AKTÍV PIHENŐCENTRUM
A komplexum 10 km-es távolságra helyezkedik el Bochniától. 50 ha területen két független és elkerített részből áll. A rekreációs-pihenő részben kapott helyet a ménes, a sportpályák komplexuma, a fürdőmedence, a teniszpályák, a pihenőközpont 60 férőhellyel, a regionális kocsma, valamint a horgászható halastavak. A másik rész paintball pálya, ahol faerődítményeken kívül magassági akadályrendszert, mászófalat, valamint grillező helyeket alakítottunk ki. A komplexum a beépített területtől és a város zajától való távolsága révén biztosít lehetőséget az aktív pihenésre, valamint a turisztika különböző ágainak gyakorlására. A “Borek” Aktív Pihenőcentrum ideális hely csapatépítő és motivációs tréningek, vagy akár 3000 személy részére piknik szervezésére.

BOCHNIAI SÓBÁNYA GYÓGYFÜRDŐ
ul. Solna 2, 32-700 Bochnia
tel.: +48 14 615 36 66; fax: +48 615 3 6 68
www.centrumborek.pl